Nem is tudom... oly régen
Egy bölcs elmesélte nekem:
Létezik egy magaslat, egy domb,
Melyen az emberi szem át nem hatol,
Mint pók hálója,
Mely természetét benne eldugja,
Mi nem látunk világosan semmit rajta...
Csak szép vonalait kitárva, kelepcére hangolva.
Az ördögbe is!
Ma ez jutott az eszembe...
Mikor arcomat, szemeimet fekete hajad fedte, S részegülve hullámzó illatától
Felvettem magamnak, lelki kiáltásban...
S először érzem úgy,
Varázslatod mely átölelt,
A bölcsnek meséje igaz volt.