Sötétlik az ég a Mennyben,
Hosszú árnyékokat rajzol,
Éjszaka ébredez csendben,
A horizontra feltáncol.
Árnyak magvát hinti a Hold,
Köd szivárog fel a földből,
Fekete lesz, mi színes volt,
A világunk álmodni dől.
Félelem hajója úszik
Szívből szívbe, túl hangtalan,
A Hold elé felhő kúszik,
Így lesz a sötét parttalan.
"Hova lett a fény?" - kérdezik.
"Hol a remény?" - sóhajtozzák.
És ekkor szemed felizzik,
Mikor a reményt feladják.
Felragyogsz az éjszakában,
S lassan feltámad a remény,
Tündökölsz a vakhomályban,
Mert te vagy az utolsó fény.
Mint glória övez a tűz,
Mint tűz lángol az aurád,
Szíved minden éjt visszaűz,
S a Nap fénye ragyog le rád.
Köszönöm: az éjt legyőzted,
Reményem benned újra él,
Őrizd a fényt, s fénylő lelked
Velem tán új szárnyakra kél.