Fény-köntösű vizek nyomán bűvös szellő támad fel,
Hol kristálytiszta patakfolyás, mint varázsbölcső ringat el,
Gyengéd karja megérint, a levegő így simogat,
Messzi földről hordoz benne álmokból szőtt álmokat.
A szív tüzéből fúj a tündérszellő,
Varázsában szül reményt a jövő.
Fenyvesen túl, fenn a szirten, összeérnek a hegyek,
Vizét őrzi az ősi forrás, a csermelyek ott erednek,
Varázst fon egy bűvös lény, ujjhegye a cseppekhez ér,
Zuhatagok fonalából csihol szellőt a tündér.
A szív tüzéből fúj a tündérszellő,
Varázsában szül reményt a jövő.
Fény ragyogja aranyhaját, szeme akár drágakő,
Mosolya szül meg igaz reményt, szeretetet szívéből sző,
Suttogását hallod tán, ha hallgatod a szél szavát,
A tündérszellő átölel, s megleled lelked dalát.
A szív tüzéből fúj a tündérszellő,
Varázsában szül reményt a jövő.