KIFORDÍTOTT FÖLDKÉREG
költő tolmácsold a világot
tolmácsold a kínt kenetlen csapágyain forog
százmillió évek kiakasztott tengelyein
vándorló fájdalma mágneseként
az embert tolmácsold a világnak
kinyújtja kezét mielőtt lebénul
kinyúlik még és integet mocsárból
ne hidd tolmács utolsó üdvözlet
mert mindenki tyúkszaros életével
elfoglalva születéstől a halálig
legyen bölcsen pöffeszkedő államférfi
egyedi senki hűs aluljáró szelében
átjárja izzadt fokhagymaszag
piperkőc antik elegancia
protokoll álarca alól igazat hazudva
akár a vágytól salaktól szabadul
ha elhiszed ha elhiszed még
hogy nyelved zúg és a harangkötélen
himbálózó ember világot lát meg önmagában
világot lát és ledőlt tornyot