Kiálltok hozzád,
Miért nem hallod hangomat?
Kezemet nyújtom feléd,
hát kérlek fogadd el e reményt.
Mert az én reményem már halott.
Hisz örökre eltűnt tündöklő napom.
Sötétségben élek.
Éjt éjszaka követ.
De szívem halk dobbanása,
hinni próbál e zsarnok világban.
Miért vagy most oly távol tőlem mama?
Miért taszítottál el oly korán?
Hisz akkor még gyermeki szívem
nem tudta hogy megmenthet téged,
egy süllyedő hajó romján.
Rád gondolok én minden percben.
Az iskolapad kemény rejtekében.
A jégtükör sima képében,
látom megöregedett arcodat.
A lehulló levelek halk zörejében,
keresem hangodat.
S ahogyan hull a hó.
Fényt ad az utca,a háztetők……..
Csak benned bízom Teremtőm.
Segíts elviselnem e mérhetetlen fájdalmat.
Segíts hogy lelkem ne legyen már íly búskomor.
Erősítsd meg hitem,
hogy lássam a remény sugarát,
mely esélyt ad az útvesztők talaján.