HALVÁNYULÓ ALÁÍRÁSOK
torkomat még nem a rák szorítja
a bizonytalanság ollója felvágja az évet
színes papír és trombiták mögül
a havas éjbe éppenhogy kilépett
jártam fenn az előhegyen mint jónás
még láttam halványulni falán a századot
hol babits a költő és számos barátja
az időt múlatá ágált és alkotott
kárhoztatva magát s a korhadt államot
korholva saját gyávaságát
bátor tett volt ez akkortájban
perel az ég és föld valamennyi urával
mikor most rámköszönt az állapot
és lelkem leveti bohócruháját