Hazudom hát, hogy nem szeretlek!
Hazudom magamnak és hazudom Neked,
hiába remegek ha mosolyog rám szemed.
Kabátom összehúzva próbálom rejteni szívem,
s teszek úgy, mintha nem lenne semmi sem.
Nem érti senki , nem értem én sem,
miért lett rabod az elmúlt néhány évem.
Nem tettél semmit csak csendben rám néztél,
nem mondtam semmit, mert nem is kérdeztél.
Hazudom hát, hogy nem szeretlek…
hazudom magamnak és hazudom Neked.
Mégis lehet, hogy a valót is ismered?
Üzen e valamit szemem, mikor belenézel,
tudsz e valaha szárnyalni üzenetével?
Érezted már te is néhány pillanatra,
hogy a tétova álmok olykor elragadnak?
Miért érzem mégis, hogy simogat szemed melege?
Mikor nem beszélünk se te, se én… senki se.
Hazudom hát, hogy nem szeretlek,
hazudom magamnak és hazudom Neked…
de hazudni is fáj, ha az álmodat kergeted.
Ott legbelül, hol bánatból vers fakad
ott, a szívemben vállalom magamat.
Hiába küzd ellene rideg józan ész
győz a szív, bár továbbra is magányról zenél.
A zene mégis Neked szól,
talán meghallod valahol…
hazudjam hát, hogy nem szeretlek,
hazudjam magamnak és Neked?
Nem teszem többet… csak nyújtom a kezem.