Ne hozz magaddal
ma bánatot!
Láthatod,
félek szemedben
fájdalmat látni,
történt is bármi,
féltelek.
Hidd el szeretlek
mikor szemedbe nézek,
s nevetek akkor is
ha szememben könnyek lennének
inkább.
Még megijedjél
gyengének látni
s hiába várni
az erőt, mit adhatok.
Mennem kell…
lábam már mozdul,
fejem nem fordul
vissza többet.
Fáj még a lépés,
mégis több lett
az ember,
- lépni mer!
Nem sántít a gondolat,
már múlik és
menni hagy,
hazafelé…
Nem nézek vissza,
félek látni
amint éget a fájdalom.
Jól tudom, mégis otthagyom
örökre.
Mennem kell mégis
mert menni akarok,
szerettem a remegést
és a pillanatot,
- de csak egy
pillanat volt!
S elfogyott mint a Hold,
éjnek sötét egén.
Szerettelek,
ezt tudnod kell!
Mégis szükség:
- menjen el
minden mi kötött!
Az idő széttörött
bennem.
Fejet hajtok hát
a hatalom előtt,
mi magam vagyok
s maradok
az mi voltam:
ember.
Nem kell
már kötnöm semmihez…