Ne bándd a kocsmát, jóh Baráth Shanyi!
Nem halnak éhen ők sem nélküled,
a panaszkodás ma úgyis kortünet,
úton-útfélen mást sem hallani!
Otthon vedelni – ez már valami!
Tükörben látnád, mit margóz füled,
asztallap ferde, székben perdület,
s már az ajtófélfa sem mértani…
Majdnem lekésed vetett ágyadat,
hiszen lefekszel – s indul is veled,
ki tudja, meddig érhetsz reggelig!
Másnap viszont majd’ széthasad fejed
- tegnap mi történt? Erre nincs adat,
bár a szomszédok egyszer felfedik…
A WC bűzlik, az ülése ragad.
Szótlanul tesz-vesz asszonyod megint.
Ne is zaklasd, mert jól pofánlegyint,
jobb, ha két napig meghúzod magad!
Minden baj, harag csak ebből fakad!
Békét nem lelhetsz már se bent, se kint.
Nem hinnéd, hogy bármi fokozná e kínt,
és attól tartasz, hogy ez már így marad.
Hiú remény – hisz’ megorrolt nejed…
Haragja pusztít – régen gyűjti már,
s nem ismer többé ő kíméletet.
Kínzásban mester, egyetemi tanár,
nem nézi, hogy vagy, hogy hasad fejed.
- menekülj Sándor!
Mentsd az életet!