Széttép a jövő!
A szakadásban
bánat virága
vet magot
s fagyot
áttelelve
takarja el
a Napot
reggel.
Még gyűrött
a hajam
hol érintette
lehelet,
testemben
még hullámzik
a tenger,
mi elnyel
egyszer
mikor az idő
kegyetlenül
eltemet.
Valami fojtja a levegőt,
a láng lobban még egy
remegőt,
majd aléltan hull a porba,
csak kormos csonkja
marad tüzének
emléke kezemben.
Elteszem…