Nap-nap után követve látlak téged, s arcod belevésődik a tudatomba,
Bár félve merek rád nézni, mert attól tartok kiolvasod tekintetemből a féltve őrzött titkot.
Ha rám köszönsz, szívem külön életre kel, arcom enyhe pír lepi el.
Miért nem merek a szemedbe nézni, és az érzéseimmel szembenézni?
Attól tartok már megint ugyanazt a hibát követem el,
S beleszeretek abba, akibe szükségtelenül nem kell.
De hisz tudom, hogy úgy sem fog történni semmi,
hisz én biztosan nem fogok lépni,
ő sem mivel nem tudja mit érzek, itt a mellkasomban bent.
Fáj a tudat mely kettéhasítja a szívemet.
Hogyan és miként ismerhetnélek meg?
Félelem övezi lelkemet, hogy ha megtudod mit érzek, mit is teszel…
Fogalmam sincs, hogy közeledjek,
vagy netán hogyan hívjam fel magamra a figyelmedet.
Tanácstalan vagyok, viszont egy dolgot tudok,
megszeretnélek ismerni, csak azt nem tudom hogy lehetne ezt kivitelezni.