Álmodtam, hogy játszhatok,
mint felnőtt, gyermekek között,
fényből, árnyékba bújhatok,
de nem úgy, mint egy üldözött.
Csak úgy, kit keresni kell,
csillag hídján, Hold karéján,
még akkor is, ha nem érnek el,
lovagolni, mosoly- hullám hűs taréján.
Ott keressetek, hol szivárvány ragyog,
égi híd, a Nap felé vezet,
felhőben, ha esőcsepp vagyok,
mosni, bűntől mocskos kezet.
Keressetek virágok bársony szirmain,
édes nektár ragadós cseppjei között,
pillangók testének porladó hamvain,
lélekben, mi léleknek ütközött.
Ott leszek, hol bűzlik a mocsár,
csaták hangjában, mint győztes dobja pergek én,
szegények padján, élelemmel telt kosár,
és Isten hangjában az éltető remény.
Akkor is keress, ha nem vágyod létemet,
ha szemembe a haldokló parázs már nem lobog,
viharok tépik szívemről vértemet,
elárvul végleg, ha egyszer már nem dobog.
Addig játszani szeretnék, mint gyermek,
kit a szeretet mindig megtalál.
Kit felemelnek játékos szellemek,
ódon emlékek, omladozó falán.
Mert, álmodtam, hogy újra játszhatok,
mint elárvult gyermek, felnőttek között,
árnyékból végre, fényre bújhatok,
és nem leszek többé, sorstól üldözött.