Szememben megannyi kínzó érzelem,
Szikrákat hányva ordítok szűntelen,
Hangomat elnyelik a kéklő fellegek,
Egy nap tudom oda úgy is elmegyek.
Könyű lépteimet,elnyelik az árnyak,
Suttogva fülembe, mindig vissza várnak,
Remegő lelkek, sírva nevetnek,
Mint befáslizott múmiát élve eltemetnek.
Ébredni kéne, nyomasztó az álom,
Nyitva a szemem, de szó nem jön a számon,
Felriadok könnyek közt, sírva-nevetve,
A lelkem ébren száll, testembe temetve.