Elrugaszkodék, hallatszanak meglepő sóhajok,
Ó, jaj! már zuhanok, zuhanok, zuhanok.
Előttem csillagos ég, s megtöltött mézes vagonok.
Istenem! zuhanok, zuhanok, zuhanok.
Sivatagban vízzel telített lyukas korsó vagyok-
míg el nem rohanok,
míg el nem rohadok,
míg el nem fakadok...
addig zuhanok, zuhanok, zuhanok...
Én csak békességet szeretnék ezen a világon,
mégsincsen a szenvedésen kívöl másom.
Mint sivár, idős ősz a sötét hajszálon,
úgy emészt el engem lelkifurdalásom.
Mint fekete éj tán örökké sötét maradok,
míg segélyt nem kapok,
míg csak ébren vagyok.
míg csak meg nem halok...
Bocsáss meg Istenem, én csak jót akarok!