KETTŐEZERTÍZ
Kettőezer tízet írunk
Előre semmit se tudunk.
Köd takarja a tájat,
Dér lepi be a fákat.
Szomorú szürkék a házak.
Sokba kerül a fűtés,
Nyomja az adóprés.
Táncolnak a vágyak,
Letörtek a szárnyak.
Létnek értelme nincs,
Mert nyom a bilincs.
Ígértek fűt és fákat
Most hallgatnak a szájak.
Újból gyűjtik a szókat
És adják az új show-kat.
A show- k libegve szállnak,
Mint az igazi vágyak.
ZETA