Csak azért, hogy jobb kedvem legyen,
pálinkát ittam én fenn a hegyen,
gyöngyök gurultak tetején körbe,
nem is maradt az út egyenes, leginkább csak görbe.
Jött, egyik a másik után,
rám kacsintott minden pohár,
s én néztem a fenekén, vajon ki lakik,
közbe süllyedtem, mint egy korhadó vén ladik.
Tűz lobogott, a világ táncra kelt,
kiáltottam a semmibe, de senki nem felelt,
egy dalt dúdoltam, vagyis csak kántáltam,
mint sánta koldus a lejtőn, úgy jártam.
Estem, keltem, nem bírt a két lábam,
szomjas nem voltam, mégis úgy kívántam,
mindegy minek hívják, csak szesz legyen,
pálinka után a bor folyt, ott fenn az álom hegyen.
Mily varázs az éj. Táncra kelnek a csillagok,
ilyet még nem is láttam, az égen páros Hold ragyog,
lágy szellő zúg a fák húrjain át édes dallamot,
kívül kacagtam, de belül a szív, mélyen hallgatott.
….és csendben sírdogált, fájó emlékek, ködös képek
szakadtak fel a múltból, hiába kerestem, nem voltak szépek,
bár azt hittem, kancsóból folyik a vigasz,
de minden hazugság volt, semmi nem volt igaz.
Nem volt igaz a napfény, a kéklő tiszta ég sem,
hiába fürödtem, rohanó hűs patak tiszta vizében,
próbáltam álmomat, mint valóság megélni,
a jövőt keresni és a múlttól sem félni.
Nem lett jobb kedvem, könnybe fulladt az éj,
hamar jött az álom, korán az ébredés,
kiszáradt szám, fejembe dob pereg,
és szégyellem magam, mint egy hazug kisgyerek.