2009. 10. 28.
Hát eltemettem múltamat!
Lent pihen a föld alatt.
Életem, jövőm felé
folydogál, mint kis patak.
Hol csendes réten csordogál,
kék ég alatt, domb oldalán,
békésen, a völgy ölén
halk zúgással áll tovább.
Hol vad robajjal zúg tova,
sziklák, ormok otthona.
De csendesedik újra el,
a sors hozzá nem mostoha.
És egyesül az út végén
az öreg tóval, völgy ölén.
Meghitt képet nyújt e táj,
ha patak útja véget ér.