Járj karnevált karomon,
Szállj
Egekbe, szürkülő tengerekbe.
Süssön a nap s üssön
Holnap ostorral.
Szólnak
Vándor égen madarak százszor
Hullnak alá s fulladnak
Szellőbe, mint senki más előtte.
Szőj csonthéj-burkot agyam köré
Lőj
Csillag-rakétát, ha pirkad.
Hegyormok lábánál fontok
Lombokat fák csúcsaira,
Égboltokat,
Estet, miket Holdak, Napok alá festek.
Pillants át könnyeiden,
Villants
Villámot tüdőmbe, szemembe szilánkot
Te Csepp-világ verme,
Melybe zuhannék búval telve.
Huzatos miliőd koszos,
Sárfoltos cipőd árkot mos,
Mégsem húz a koszba többé téged.
Palánta gerinced húzódik zord idők nyakára
Való a jövőnk,
Elhaló
Múltunk örvend kezedben
Utunk
Vége közel, jő s éget
Sivár erdeidben Csepp-világ.
Napokba sűrített évek vakolta
Falán tanul írni-olvasni a Halál.
Mégis tudatlannak látom én is,
Tudom te is.
Rúgom
Magasba korlátaim szavakba
Vájt ablakot tárt
Arcod felé az idő, hogy elfújja a harcod.
Viasszá olvadt gyanta vigasszá
Fakul
Harcol ellenem, vénámba vért karcol.
Újra indul bennem élet útra,
Melyre lépek s töltök kehelybe
Cseppeket a világból s fagyos hóból pelyheket.
Zűrzavar a fátyolod, mely lelkembe űrt szaval,
Nem viszlek magammal, vágyam elég nekem,
Hosszú utamra, hova nem lép a bosszú.
Egyedül az emlékeddel elmerül,
Jéghegyként az ember egy cseppnyi
Szélcsendként.