Sárga falevelek
zizegve hirdetik,
Vége a nyárnak
az ősz következik,
A forró hangulatot
mélységekbe nyomja,
Fekete fellegek
a napot eltakarva.
Az elmúlás érzése
felkavarja lelkem,
Elmúlt pillanatok
kóborolnak bennem.
Hova lett a nap
a fülledt éjjszaka,
A zöldelő világ
az eső illata.
Reszkető levelek
várják végüket,
Elszáradt avarban
nem lelik helyüket.
Szél kavarja
őket jobbra-ballra,
Bennük végzetes
mély sebeket hagyva.
Ki értheti meg
a természetet,
Az örök körforgást
-e rövid életet.
Mit miért követ
s, hogy mikor,
Minden s mindenki
csak egy esélyt birtokol,
S ha eljön az óra
végleg porba hull...