Tükröm, magam
Lehajtom fejem a tükör előtt
belenézni nem merek
tudom, nem tartottam meg
az ígéretet.
Hiába fogadtam meg
nem fogok szeretni
csak remegni a pillanattal,
most még is minden nappal
többet ér a pillanat.
Döbbenten eszméltem
a szemedbe nézve:
nem vagyok műanyag!
Más már a perc,
most oly könnyen száll
mint tollpihe
álmos éjjelek
párnájából megszökve,
közben lágyan
simogatja arcom,
mielőtt végleg eltűnne.
Harcom, mit hitem ellen
indítottam késsel kezemben,
a csorba kést forgatva
időnként lelkemben,
- feladom!
A békémet akarom!
Emelt fővel nézek a tükörbe,
bízok a jelenbe s jövőbe
mi magam vagyok!