Önmagamat siratom..., abból az Időből,
Mikor homlokomra kék szemet tettem,
Ötletet akartam kapni.
Szemöldökeim felett, leszorítva tartottam,
Szálakat sodortam belőle, kezeimmel.
Szerettem volna, hogy szép legyek,
Vékony, kockás állal teremtsenek,
Uralkodó a kísértetek felett,
Vagy a hajóról a legbölcsebb.
S az üstököst, csóvájánál fogva húztam volna az Égre,
Ki ágyamban aludt volna...
Bár keresztre feszítenék testem,
S hol hosszan, hol keresztül lennék rajta.
Életem nekem akkor meg volt írva
Legyek ideg s telt életkedvvel,
Még Én, szép akaram lenni,
Úgy ahogy a törvény rendje !
De voltam az, ami voltam,
Mintha minden ismétlődne.
Téglákkal, egyessével falat emelünk... a magas Égre,
S a munkaruhát hordjuk tovább...
Visszaemlékezésül a hamis Kommunista évekre.