Elvesztett világ
Bánat ül végső tort vörös pitvarában,
terített asztalon kihűlő gyertyafény,
remegő lángjában megdermedt világ van,
italom: - emléked, ételem: - vak remény.
Új tálakat hoznak mannával púpozva,
kancsók száján habzik a buja képzelet,
de keserűség fullad savanyú borba,
fonnyadt csókok vérrel eresztenek levet.
Felgyűrt abroszomon hagytad ölelésed,
lázmeleg amfórád kék tengerek foglya,
füstös sziluettje kagylóhéjból éledt,
majd alélva zuhant vissza a habokba.
Álomvilág táncod fahéjparázs porát
söpörgettem össze az időtlen mába,
elfelejthetetlen mély illatodon át
úsztam le hozzád a sötét óceánba.
Részegség hegedült viziszerenádot,
édes emlék áradt torkom sós medrein,
de döbbenetemre csak hült helyed várt ott,
hidegség járta át bús szívemet megint.
Bánat ül végső tort vörös pitvarában,
tiéd itt minden a terített asztalon,
kihűlt gyertyafényben megdermedt világ van,
nem fagyhatunk így meg! - ezt én nem hagyhatom!