Tegnapok nyarába hajlik a szívem,
bár a kort fejemre havazza most a tél,
s fiatal álmot halálra ítél
az évek múlása- tétlenül nézem.
Az élet értelme felnő, kirepül,
félig kész léleknek új utat keresve,
tehetetlen bábként dőlök kerevetre,
s az elmúlás érzete belém merül.
Nem sejtem a jövőt,
gyűrött kép a holnap,
s meglepődöm, ha néhanap
a pillanat
rám mosolyszörpöt csorgat.