Észak, fagyasztó szele kószál a tájon,
S mintha csak nyár lenne, fent csillagok
Milliárdja ontja a fényt, de így lentről,
Olyan hideg és végtelenül mély az ég.
Mintha e komor messzeségből lenyúlna,
Ide a földre, a tél kezének csontos ujja,
Hogy érintése megfagyassza a világot,
S kertjében kinyíljanak a jégvirágok.