Tücsökmuzsika ülte meg a tájat.
Lépteim tompán visszhangozták a vágyat,
ami szívem legmélyén kelt életre.
Lelkem sóvárgott lelked után éhezve.
Hófehér hold fényesen mosolygott rám,
s én minden lépéssel közelebb kerültem
hozzád, s izgalmamban elnyomta lassan
léptem koppanását szívem dobbanása.
Ereimben száguldott nyughatatlan
vérem, s Lelkem viharát táplálta egyre
bizonytalanságom, jössz-e, óh jössz-e?
Vágy feszít, tűz emészt, jössz-e, óh mondd jössz-e?
Mosollyal arcomon hallottam lépted az avaron!