A játszma
A Sors játékasztalára
Görnyedünk most, ő meg én.
Körbe jár a zsíros kártya,
Mint a nap Isten egén.
A partnerem nem akárki:
A hallhatatlan Idő.
Nagy menő, láthatja bárki,
Hisz soha sem veszít ő.
Véltem már, nyerésre állok,
Szállt a lap, mint fergeteg.
De ült rajtam ősi átok:
Ellene nem nyerhetek.
A nagy zöld játékasztalnál
Összegyűlnek oly sokan.
Kibichad állhat hátamnál,
Súgnának is boldogan.
De jaj, rosszul áll a szénám
S pókerarccal, szenvtelen,
Fittyet hány az Idő énrám,
Ki is foszt a szemtelen!
Készülök nagy végső harcra,
Feltettem rá lelkemet.
Hűtlen lett hozzám a csalfa
Fortuna, már nem szeret.
Közeleg a sötét este,
Elbukom a kalandot.
Nyert az Idő, és a beste
Beseperi a bankot.
Hát, vesztettem. Nekem ennyi!
Hűlt halomra kivisznek.
Ne sírjatok, hiszen semmi
Sem drága a kibicnek.
Gyarló ember, kit a sorsa
Kockáztatni ostoroz,
Hívja a lét sava-borsa,
S legyűri a vén Kronosz.
Mögöttünk haverok állnak,
De nem segít a súgás.
Perceink felhőként szállnak,
Mert az Idő nagy zsugás.
2000. 1. 26.