Néha kínoznak lázálmok.
Múltam oszló hulláját
bámulom.
Menyi hazugság,
hegyekben fájdalom.
Rajta sziklák
melybe emberi arcokat véstek.
Rájuk nézek
és
fázva
félek.
Mi lesz ha
feltámadnak halottaikból?
És Múltam már számukra
nem lesz elég?
Jövőmet akarják
jogosan,
jogtalanul?
Istenem
remegek,
mert
szeretek!
Voltak idők
amikor szívem határait
lezártam.
Odabent diktatúra tombolt,
megszabva hamis erkölcsiséggel
jót és igazat.
Mára viszont
lakói lettek:
szentek
szabadok.
Mikor mosolyuk lelkemmel
találkozik az éterben,
minden jó egyé válik.
És táncolva piruettet
ad elő a pillanat.
Ilyenkor van értelme
a kérdésnek:
Mi lesz ha
feltámadnak?
Megragadnak,
békén hagynak?