Sötét út, amit járok,
mocsárba ragadt álmok
az út szélén és kiáltanak,
hazug szavakat.
De menni kell bármi áron.
Ollóm léptű percek
nyugszanak vállamon,
hajlott derekamba
hasít egy éles fájdalom,
még próbálok egyenesen járni.
Nem sietek sehová.
Hiába minden csillag
lángokba ragyogó fénye,
rám csak árnyék hull,
feketén emel ölébe.
Gyermekként még nem tudtam,
hogy minden lépés fájni fog,
a csendes napokat
felváltják átkozott viharok,
farkasfoga lelkembe mar.
Könny mosta ösvény,
kiszáradt erdőben kanyarog,
elhagyott madárfészkeken
most a bánat tanyázik,
felettem a fekete Hold ragyog.
Milyen bűn ára ez?
Miért fizetek vérrel a semmiért?
Miért fázom, ha perzsel a Nap?
Lázadni nincs erőm, koldus vagyok,
ki az élettől csak alamizsnát kap.
Sötét az út, amin megyek,
millió sebből vérzek,
nyüvek rágják testemet,
mert dögre gyűlnek a legyek,
ha már nem tudok felállni.
A gödör alján, már nem számit,
milyen út vezetett idáig,
itt mindenki egyformán halott,
és kit érdekel majd,
hogy a földön mit hagyott.