Vág fényes völgyének büszke orma tövén,
Úgy mondják, suttognak a fenyvesek,
Egy büszke kiskirály, dölyfös nagyúr övén
Csillogtak, szótlan vadászfegyverek.
Stibor vajda bajsza alatt mosoly görbült,
Gazdag volt, úgymond a nagy vadászat;
Nyomán Beckó loholt, Stibor hangja csendült:
„Bolondom, szíved bármit kívánhat!”
Merész alku megköttetett,
Évnyi nap s hold tán meg se áll,
Vág szirtjére földet-követ,
S Bolond Beckó vára készen áll.
Vágnak zordon orma fölé falak léptek,
Majd’ egy év, míg felült kőre a kő,
Dolgoztak rajta mind, kik földjére léptek,
Így rendelt, a vajda, ekkép parancsolt ő.
Kőből, földből, fából büszke vár alakult,
Beckónak, kívánsága alapján,
Ámde Stibor vajda, szeme bealkonyult;
„Megveszem, birtok és arany árán!”
Merész alku megköttetett,
Évnyi nap s hold tán meg se áll,
Vág szirtjére földet-követ,
S Bolond Beckó vára készen áll.
Bolond Beckó vára így hát gazdát cserélt,
Vigadott, az irigy Stibor vajda,
Beckó elbandukolt, máshol többet remélt,
S kacagott, a boldog nagyúr ajka.
Ámde végzet szállt le, a kastély fokára,
Ahonnét, Stibor csúf halált csiholt:
Ártatlan szolgáló, zuhant a sziklákra,
Ám ekkor, borzalmas átkot koholt.
Szörnyű átok megszületett,
Két csúf kígyó, a vajdára,
Vág szirtjéről, vakon, esett,
S nevette Bolond Beckó vára.