Takarítónők
(Mónikának ajánlva)
Sokadszor áthúzott
fakó üléseken
gubbaszt a nyúzott
hajnali sereg.
paplant álmodnak
kabátjuk alá
fülükben zúgnak
tompán a kerekek.
Szendergő létük
pár megálló csupán
szóljon most róluk
e bús kicsi dal
róluk kik mindennap
előről kezdik
a szélmalomharcot
de nincs diadal.
Irodaházak
hosszú folyosóit
lépcsők és tantermek
irdatlan sorát
tisztítják serényen
újra meg újra
már beletörődve
hajlik a hát.
Még alszik a város
tehetősebb része
nem baj ha közben
rendetlen a ház
a bejárónő majd
kitakarít szépen
ahogy megszokhatták
minden délután.
A takarítónők
sohasem pihennek
itt-ott feltűnnek
és csillog a kilincs
ám hónap végére
a ruhásszekrénybe
félretett pénzükből
rendre semmi sincs.
Hiába gürcölnek
pendlizve több helyen
a fizetett bérük
rettentő kevés
feladnak belőle
egy elmaradt csekket
hogy kevesebb legyen
a foltozatlan rés.
Estére fáradtan
dőlnek be az ágyba
gyermeküket reggel
vekkerszó csókolja
Anyjuk ekkor már
homlokát törölve
hosszú folyosóján
a felmosót tólja.
Így volt ez mindig
e kusza világban
a kétkezi munka
csak keveset ért
de én Mónikának
két kezét csókolom
és kedves mosolyát
nem adnám semmiért!