Már csak önzésünk könnye mosdat.
A képzelet áldozat-szelídre fest
mártírhomlokunkon egy-egy zord jelet.
A lét sötétje roskad házainkra,
s mint abroszon szerteömlő tinta
foltjaink maradnak: moshatalanok.
Bár lehetnénk együgyűk vakok
részegek, vagy folyton elfelejtők!
Vagy csudaizmainkkal áthágnánk a lejtőt
és nem szipogna be
torz tükreinkbe törve
a múlás rettentő szele.