Nem tudom mi oka, hogy ennyire szeretlek,
Te sem én sem róla nem tehetek.
Nem vagy oka, egyszerű történet,
mikor először láttalak, bár nem tudtam,
szívembe zártalak egy életre Téged.
Ne akard elvenni tőlem az érzést,
s hogy megint leírom kérlek bocsáss érte,
de úgy feszíti lelkem éltem e miértje.
Remélem nem okoz csalódást,
és nem hagysz most magamra,
mert érzelmem tiszta,
de elzárni nem, nem tudom magamba.
Időröl időre szót kér és nem enged,
mert lelki társat, párom leltem Benned.
Kérlek ne tiltakozz, csak hagyd, hogy szeresselek,
csendben, kitartón mindig keresselek.
Több vagy mint hinnéd s tudod hogy érezlek,
ott ülök szívedben s csak Neked éneklek.
Ha ebben az életben másra szánt is sorsom,
majd újjászületve várlak a Szerelem soron.
Kereslek majd, mert ha nem lellek,
nem látom értelmét a világi életnek,
akkor tán Nepálba, szerzetesnek megyek,
hol barátim sem lesznek csak fenséges hegyek.
Soha fel nem adom, mert mindig reménykedek,
hogy lesz egy holnap, mikor megfoghatom kezed.
Hogy lesz nap, mikor majd ölellek,
s ölelö karomból érzed, mennyire szeretlek.