Tombol a nyár,szomjas a szám
ajkam ajkad nektárjára
mégis hiába vár.
Szomjazón hamvad el a vágy,
nem lobog már a szívben a láng,
nincs ami táplálja.
Június egén Nap tüze gyúl,
kihunyó vágy kormos üszkén
szél kavar hamut.
Fák alélnak fojtó légben,
szirmok hullnak szerte-széjjel,
a Föld is szomjazik.
Mint zord teleken a fagy,
mozdulatlanná dermeszt mindent
a delelőjén járó Nap.
Tüdőmet égeti a forró oxigén,
olvasztott fémként csillog az ég
s felhőtlenül ragyog..
Fénynyilaktól lángol minden,
rajzó hangyák esőt kérnek
enyhülést remélnek.
Sötétlő levelek dús tengerén
mint kibuggyanó vér,
vöröslenek a rózsák.
Felhő lágy permetére vágynak,
hogy illatukkal bódíthassanak
az elomló júniusi fényben.
Búzavirágok kékje is fakul
stikkadtan földre dől
az izzó Nap hevétől.
Tombol a nyár,szomjasan vár
eső édes nektárjára
ezernyi virág.
2006.jünius