Korai még, súgja a hajnali szél,
letépni harmatos virágot,
zsenge az illata, nem érlelte fény
kezedben elhervad, lesz aszott
akár ágyában sorvadó ifjú lány,
ki világot látni vágyódott,
rózsaszín báját, viruló mosolyát
álnokság hatalma szaggatott.
Korai még, gyűlölet, bosszú s a vég,
sötét az ég, hatalmas árnyak,
villámok cifra nyilakat festenek,
perzselő erővel rombolnak
nem kímélve sem nőket, sem gyereket,
mohón kapkodják áldozatuk,
szikrázó fénykardjuk nem oszt kegyelmet;
hiába mormolják imájuk.
Gyémánttá kövesedett emlékképek
széjjeltépik az álmaimat,
remegő lelkembe árkokat vésnek
mélyre róják bántó sorukat.