Az ajtóm előtt állsz, kitárom az ajtót
Látom az arcodon, hogy kétségekkel harcolsz
Nem tudod, hogy miért hívtalak, mit akarok ezzel
S kéred, hogy ne játsszak az idegekkel
Mondjam már el, hogy miért hívtalak
Mert furcsák a megérzéseid, igazak?
Mi ezzel a célom, mit akarok?
Csak az, hogy tudd boldog vagyok
De ennek nem te vagy az oka
Nem te vagy az öröm felső foka
Felőled akár megölhet a bánat
S velem a kétség kézen fogva járhat
Mert igaz, volt idő, mikor megöleltél
S talán egyszer igazán szerettél
De én akkor is jobban szerettelek téged
És ez az érzés miattad ért véget
Mert rám néztél, de gondolatod máshol
De tudod, most már járhat bárhol
Mert más az, aki számít ezután
Nem fogok sírni az emlékeid után
Nem fogsz hiányozni egy cseppet sem, érted?
Remélem, érted, hogy vége van, és ez a lényeg
Most mehetsz már, ahová csak akarsz
S nem érdekel ki az, ki helyettem betakar
Azt csinálhatsz, amit a kedved tart
Csak azt kívánom, hogy nekem is ennyit hagyj!
Viszlát soha, most kitárom az ajtót
S menj oda, ahová a kétség hajszol!
1999. november 23.