Az Időt belőled jól ismerem, az összes mozgásodat,
Parfümeidet, melyeket szerettél,
Árnyadat, hallgatásodat, melleidnek rezzenéseit...
Melyeket bizonyos színnel burkoltad.
Ismerem jól járásodat, melankóliádat, szemöldökeidet,
Blúzodat, gyűrűdet, másodperceidet...
Türelmetlen vagyok, térdepelve hozzád imádkozok:
Hogy megszüljél.
Tudom, oly messzinek tűnik minden,
Talán a közel nem is létezik.
A délután, a horizont, a tengerentúl...
Minden oly távoli, mint egy névtelen személy,
Ki még nem szólt.
Azért térdeimmel rúglak s imádkozok:
Hogy megszüljél.
Én mindent tudok,
Azt is, amit Te nem tudtál magadról,
Szívverést fogsz hallani,
S a szónak végén fog visszhangozni...
Fák között árnyékomat a véred mozgatja,
Akkor letérdelek előtted s imádkozok:
Hogy megszüld a vétkest e világra.