Kinn (kín) túra
Drága Dunámhoz vezet az út,
a padkán már nem nő virág.
Bimbók helyett házak nőttek ott,
hol csokorba ringott a hajnali világ.
Vergődve néhány betonfolyón
mit civilizáció magából kihányt,
madárdalt keres fülem
majd megkönnyezi a hiányt.
Itt vagyok hát kedves partom
simítja arcom hűs pára könnye…
egy holt ház kövei sírnak ott,
a bokrokon összetörve.
Mégis hall’ik az élet
a bokornál vadkacsa neszez,
elszántan véd egy bevásárlókocsit,
fészeknek szánták a gondos kezek...
Óvón ölelnek a vén fűzfák
itt-ott megcsonkult kezük,
fűrészfog harapta seb…
hőt adott ellopott tüzük.
Nyáremlékek csodaszépek!
Itt van mind palackba zárva…
s a folyón sebesen úszik,
a sok műanyag márna.
Csodaszép öreg hölgy,
hát mit tettek Veled?!
Hány embert ringatott
óvón a kezed?
S hányan rettegték
borzasztó hatalmad,
mikor medred elhagyva
hullt minden alattad?
Nyárestéd leplébe
kis tüzek öltöztek,
szerelmek magvának
talaját öntözted.
Valami hiányzik…
látom, hallom, érzem!
S rettegve keresem
ezer szép emlékem.
Hazafelé indulva
cseppel több lett a folyam,
mit arcomról fútt le szél
s most Dunával rohan…