Megy a vándor magányosan nincs már társa
csak a botja.Hosszú úton a metsző hideg
testét marja,fázva dideregve házakhoz
bekopog,de nincsen ember ki be engedje.
Megy a vándor magányosan teste fáradt,
lelke beteg nincs már társa csak a botja.
Ruhája cafatokban,lába rongyba bugyolálva
a dermesztő hideg csontig hatol,csak a büszke
teste dacolva megy előre,harcol az elemekkel
tudja mennie kell.
Elhagyta házát hazáját, messzire menekült
szíve fájdalmától reménytelen szerelemtől.
Nincs már társa csak a botja.
Hóban fagyban gyalogolva,mikor senki sem
hallja,Felkiált:Miért-Miért járom magányosan
utam,miért nincs társam ki fáradt testem,
lelkem melengetné.Miért büntetsz Ó uram
nem hiszem,hogy oly nagyot vétkeztem.
Büszke testét hajtja előre csak előre
nincsen társa csak a botja.
Elfáradt a vándor :leteszi a botját,meggyötört
teste érzi közelségét,szíve lassan leáll
elméje utoljára elsuttogja itt van eljött érte a halál.
Nem és nem,nem érhet így véget
életed vándor.Valaki biztosan téged vár
neked nyit ajtót,didergő tested,fáradt lelked
megmelengeti,botodat sarokba teszi!