Arcokból fűzött gyönysorom
legszebb darabja te vagy,
léted beton kockák közé
szorított vibráló lüktetés,
fényed maszatos olajcseppek
hátán utazó ragyogás,
hangod vaklárma fekete
rémületét feloldó kiáltás.
Jégmadarat röptető ádáz szelek hoznak,
tél oszlop tetjéről integetsz a fagyynak,
mosolyod tavasz virág-szemébe dörzsölt kikelet,
árnyékot bíbor-lobogássá festő varázsecset,
te vagy a nyár tarlóját befedő arany-lepedék,
föld-mozgató sugár-lényed biztos menedék.
Zöld árnyként csordogálsz a lombok hátára,
lelked napba olvadt felhők izzó vonulása.
Te vagy az őrület zászlórúdján hintázó józanság,
szavad vihar-gyűrűben habzó áramlás,
megújulást permetezel nyomorék gyökerekbe,
színes szalagokat fűzöl komor jéghegyekre.
A szívembe rejtett titok-kövek
legszebb darabja te vagy,
léted földbe szívódó mindenség
a hamvakból csírázó magvakban.
Ajkad harmat-hídján táncolnak a dalok,
mozdulataidra megrepednek a piramisok,
s életre kelnek benned elveszett mítoszok.