2009. 11. 05.
Szavaid ha csendülnek
mint dallam szál felém.
Pár sor csak, néhány gondolat
mégis szívemhez ér.
Még nem láttam arcodat
mégis ismerlek téged.
Még nem láttam két szemed,
mégis tudom, engem néznek.
Nem hallottam szólni szád,
szavaid mégis értem.
Ki vagy te, s merre jársz
oly sokszor kérdem én ezt.
De nem kérdezem többé!
Hagyom hogy így legyen!
Arcod az én arcom,
szívünk-lelkünk egy.
Benned látom magam
s te bennem élsz, igen.
Bár nem látom mosolyod
lelkemben érzem ezt.
Az esti köszönések
csak néha-néha jönnek,
a pillangó-álom,
része mégis az éjnek.
Lehet hogy ritkábban
hallatunk egymásról,
de tavasz jön ősz után
nem múlik el magától.
A sárga, vörös levelek
mik néhol rozsdabarnák,
kizöldülnek újra
hisz az élet egy körforgás.
Nem válhat el érzem
két angyal útja.
Hisz valahol a nagy könyvben
ez meg volt írva.
Az hogy találkozzunk,
nevessünk egymásra,
két angyal, két szív
egymás lelkitársa.