Már csak néhány ablak pislog mutatóban,
Ólmos, nagy pilláktól nehezült szemek.
Holdleány meztelen fürdik most a tóban,
Színarany ruhája víz fodrán lebeg.
Békák kara zengi nászi indulóját;
Pártában maradni, szégyen, nem erény!
Az éj leple alatt nem félve a gólyát,
Ős himnuszként száll a breki költemény.
Fent arany fürjeit Bereniké bontja,
Csodájára járnak ódon istenek.
Tavasz illatát, lent párolgó föld ontja,
Körüludvarolják tavaszi szelek.
Arrább, az ösvényen árnyak, lopakodva
Szerelmes párocska körvonala kél;
Kerülve a lámpát, lépnek andalogva
Vállhoz váll simul, és kézben kéz beszél.
Fázósan vacog az erdőszéli nyárfa,
Sötét himlőhelyek még a levelek.
Ciher húrján zsong az égi varázshárfa
Tavaszváró lélek belebizsereg.