Parkban, magányosan ül két ember
Körülöttük párok, tele szerelemmel
Most még a szerelem mindenütt jár
Mert február 14-ét mutat a naptár
Suttognak a fák halkan meghitten
Két szomorú szív jajgatva fáj itten
Mindenkin érzelmi hullám megy át
Csak két ember érzi még bánatát
Egy nő és egy férfi, de mindketten
E szédítő varázst nézik érthetetlen
Végtelen bánat ül ki a szemükben
Görcs, fájdalom telepszik szívükre
Egyedül, árván, pár nélkül vannak
Derűs-öröm felhővel már szállnak
Elég legyen! - szól Ámor dühösen
Nyilait célra tartja, máris hegyesen
Láss, csodát! Oly sebesen szállnak
S épp e két ember szívébe találnak
Észreveszik, egymás mellett ülnek
És égi vezényletre közelebb ülnek
Halkan s félősen szólítják egymást
Nevet Ámor:- lesz, valami meglásd!
Mert varázslat ez, mi velük történik
Eddig szomorú szemük égőn félnyik
Szelíd, gyengéd hang a közös téma
Közben zakatol a szív, lüktet a véna
Lassan, lágyan kezük összefonódik
E két lélek is most már menyugszik
Nem kacarásznak úgy, mint mások
Kéz a kézben hangzanak suttogások
Csodának, hogy egymásra találtak
Boldogság felhőjével ők is szálltak
lépésről lépésre kutatták egymást
Míg nem rájuk telepedett éji palást
Lassan indultak hazafelé, sétáltak
Egymástól nem, a mától búcsúztak
Ámor elégedetten figyelte és nézte
Mert ez bizony sikerült, jól elintézte!