A szó ahogyan buggyan,
ott vagyok duzzadó ajkaidban,
a szem ahogyan villan
osztozom temetett titkaidban
kezed ahogyan remeg
álmodban magadhoz húzod
vágyakból épített,
könnyekkel szépített
elhagyott testemet
Aztán ahogy a sejtek
süketen
némán egymásnak jelelve
könyörögnek,
zokognak esdekelve
összeölelik a tested
lökik a vért,
a szétfutó erekbe
agyadban formált
dermedő holnapok helyett
hiába kérik
hiába sírják
szempillád alá
hiába írják,
hogy szeress
Elmédben ott lapul a félelem
eltaszít,
mindent
kivet
az értelem.