Az én Aktom
Fekete fátylad halk suttogása
hajnalok átszűrt homályába hull.
Óvó tenyerembe csepeg a varázsa,
arcomra simítom ábrándos vigaszul.
Egyedül vagyok emlékeimmel,
leheleted ízét újraképzelem,
idéző fohászom karjaidba vitt el,
mint hónapok óta minden reggelen.
Alabástrom csended bámulom sután,
álmatlan éjre jött hófehér pirkadat,
fénylő sziluetted márványtalapzatán
ébren megálmodom szépséges aktodat.
Felhúzott térdekkel csücsülsz a párnán,
hosszú ujjaidat tarkódra kulcsolod,
szálegyenes hátad csodálatos látvány.
Az ablakon belesve mosolyog a Hold.
Bokádnál hullámzik vörös kendőtenger,
szemhéjad csónakján utazik sorsod.
Messze jársz...mint nektárt gyűjtő szender,
puha érintéssel kősziklám beporzod.
Továbbrepülsz majd de szobrod itt marad,
kövembe Te gyúrtál suttogó zenét,
dallamaid szárnyán érted kel a Nap,
mert hajnalom árkába Te szűrted a fényt.