Most messze tűntek
tőlem a vágyak
és az álmok
kicsi lidércek
nem hívok senkit
nem várok semmit
most ülök csendben
és visszanézek.
Csak nézem, dühöng
az ifjúság
fékezhetetlen-veszettül
árad
az enyém régen messze jár
nem épít
nem őriz
nem vív csatákat.
Ó, ifjúság, még nem tudod
a gyertyák kezünkben
csontig égnek
s a bántás – amire büszke
vagy ma –
holnapra
üszkös kelevény lesz.
(Mezei Katalin)