Irigység
Szemed bársonyán
átkúszik a dicsfény,
szavad sziklakemény,
álmaid mosolya azt súgja,
hogy te vagy a csoda-teremtmény.
Már nyújtózol a végtelen
kékség búzavirág-szárán,
már a szél szoknyájába
kapaszkodik a költemény.
De egy szörny sápadt szeme
tüskét ver agyadba,
megremeg a simulás időtlensége,
s a kétkedés felhőiből kicsapódik
a féltékenység dacos lidércképe.
Mohóság
Ajkad barázdáin tobzódnak az illatok,
tápanyagba tornyosult ízhegyek
kínálják zsíros testüket,
s rád térdelnek lucskos falatok.
Már tágult orrlyukakkal
örvénylik benned az élvezet,
már édes halmokba sodorva
elragad az evési bűvölet.
De gyomrod lavinába gördül,
megmerevedik a telítettség,
s a világ kőkemény lapjára olvasztod
alaktalan masszád emlékművét.