Még mindig fáj a seb,
szenvednem ennyit, mondd,
miért kell?
Tátongó űr, mit érzek,
s még mindig a magánytól félek.
Árnyék csupán, mit látok,
hiába minden... én mégis
a csodára várok.
Talán egyszer kigyúl majd a fény
és tavasz lesz a tél helyén.
Csak egyszer védj meg óh, Istenem!
Rohanok... e világ
mégis szúk nekem.
Kiutat keresek szüntelen,
de nincs egy kő sem, hol nyugodtan ülhetek.
A gyötrődés, csak ez maradt nekem,
álmomból, mint mindig,
riadtan ébredek.
Ártó szavak kínoznak folyton,
s bezáródik előttem minden ajtó.
Hangom elveszett,
hiába szólok, választ
nem lelek.
szeretet, Barátság, Megértés...
Nem szeretnék mást, csak végre békét.
Ne bánts többet kérlek!
lelkembe már így is ezer kést döftek.
Nyugalmat vajon hol lelek?
Van-e hely, hol én is pihenhetek?