Még csak tizenöt éves volt
bűne annyi, zsidónak született.
Szülőktől elszakítva, félelemmel
a szemében menetelt társai
között a sorban. Nem értette,
hova és miért kell mennie.
Vagonokba terelték őket, remegve
bújtak egymásban keresve erőt.
Néhányan összekulcsolt kézzel
imádkoztak csendben, s ő rettegve állt,
a bizonytalan jövő előtt.
A táborban hova vitték, csak
egybe folytak a napok.
Rideg barakkok, megfagyott lehelet,
Jaj kiáltás és nyomor, mi része volt..
Hova tűnt az emberi érték?
Már semmi nem számított,
csak megérni a holnapot.
Fázott, éhezett a többiekkel, mint
torz figurája e szánalmas létnek,
úgy lépdelt mint élő-halott.
Elhagyta ereje, nem akart élni.
Az értelem rég megkopott.
Egy hűvös reggelen társai hiába hívták.
Nem ébredt többé!
Itt hagyta e poklot, hol annyit szenvedett.
Nyughelye jeltelen sírgödör lett.
Egy üres csajka, ennyi mi maradt utána.
Ő is csak egy áldozat volt, e szörnyű kor
Sok millió halottja közt.
2010.02.15. Korin