Nekem már nem maradt más, csak a szavak,
mik téged kergetnek üres udvaron,
s a fagyos fűzfaágak, mik egykoron
zöld titokkal ölelték be a nyarat.
Tél lepedőjét áthúznám tavaszra,
jószagú álmot tollakba fölráznék,
s majd száműzötté válna az árnyék,
ha a kikelet válaszra méltatna.