Térdelt az út menti feszület előtt
háborgó lelkében a bánat csak nőtt
összekulcsolt kézzel érte az este
mozdulatlanságtól sajgott a teste.
Éhét, szomját nem enyhítette ima
pirkadatkor indult és kérte sírva
régi életét, mikor még dolgozott
és neki a sors becsületet osztott.
Holnapra holnap jött, évekre évek
ereje elhagyta, hazug remények
csúful áltatták, oszoljon a kétség
várjon türelemmel, jön majd segítség.
Kereszt előtt térdel, nem munkára vár
sorsa beteljesült, félig ember már
nincsen családja, kenyere, szállása,
hogy ő már nem érzi, Isten áldása.